– A műsorgazda –

Hetek óta érkeznek hozzánk a levelek, amelyeknek feladói arra kérnek bennünket, mutassuk be lapunk hasábjain kedvencüket, Práger Györgyöt. Óhajuknak örömmel teszünk eleget, hiszen mi is nagyra becsüljük a Tévéhíradó egyik kiválóságát, a Falu- tévé műsorgazdáját.

Milyen érzéssel tölti el az a tény, hogy a nézők kedvelik?

Megtisztelő, s nagyon hálás vagyok azoknak, akik nézik műsoraimat, s itt most elsősorban a szombat reggeli Falutévére gondolok, ugyanis ennek a magazinnak a létrehozásában tizenöt év munkája fekszik. Korábban is szerettem volna ehhez hasonlót készíteni, nem engedték. Változott a rendszer, s azt követően, hogy beadtam a hajnali műsor ötletét Hankiss Elemér, a televízió új elnöke úgy döntött szabad utat biztosít. Ismerte korábbi televíziós tevékenységemet, tudta hogy agrármérnök lévén értek valamicskét a mezőgazdasághoz, rendelkezem egy esztétika tanári és egy újságíró diplomával, ezért aztán kijelentette: megbízik bennem. Egyébként bármennyire is elkoptatott kifejezés az „alulról Jövő kezdeményezés” itt valóban erről van szó. A vidéki polgároknak igenis szükségük van egy olyan műsorra, amelyik nekik, s szinte kizárólag róluk szól. Lehet, hogy most sokan megsértődnek, de én úgy gondolom, hogy a vidéki ember értékesebb, mint a fővárosi, már csak azért is, mert több mindenhez kell értenie. Ha például van egy családi háza, kertje, netán még valamilyen jószága is akkor legkevesebb három szakmához kell konyítania: kicsit a kőművességhez, a földműveléshez és az állattenyésztéshez. Ha most belegondol, hogy ezenkívül még mennyiféle munka akad a ház körül, akkor beláthatja, hogy minden falusi ember végeredményben ezermester. S mit tesz isten az utóbbi évek gazdasági változásai is azt hozták magukkal, hogy vége az egyetlen foglalkozásra összpontosuló tudásnak.

Összefoglalná röviden a pályafutását?

Pilis községben születtem (1948) ám az általános iskolát már Pesten végeztem, ugyanis a szüleim a fővárosba költöztek. Ennek ellenére vidéken jártam középiskolába, mégpedig abba a váci mezőgazdasági technikumba, amely gyakorlóiskolája volt a gödöllői egyetemnek, így aztán minden nehézség nélkül felvételt nyertem az utóbbi oktatási intézménybe. Közben minden fellelhető egyetemi lapba, szakmai újságba publikáltam, de írtam humort is például a Magyar Ifjúságnak.
Harmadéves egyetemista lehettem, amikor a rádió meghirdetett egy Riporter kerestetik pályázatot, s a kétezer jelentkezőből tizenketten bekerültünk a riporterképző iskolába, ahol többek között Mester Ákos, Vitray Tamás és Szepesi György is tanított bennünket. Bár az egyetem után hívtak a rádióhoz én úgy gondoltam előbb gyakorlatot kell szereznem egy kisebb fórumnál. Ez volt a Magyar Mezőgazdaság című lap. Jó két és fél évet dolgoztam már ott, amikor egyszer csak csengett a telefon, s a vonal másik végén lévő Piller Sándor a Híradó rovatvezetője arra kért, jöjjek át a televízióba. Megtettem, s immár tizenhat éve dolgozom ebben a házban.

Mi a titka annak, hogy olyan őszintén megnyílnak Ön előtt az emberek?

Nem eljátszom, hogy valami érdekel, hanem valóban kíváncsi vagyok arra, amit mondanak. Most például az furdalja az oldalam, vajon miért növesztett Ön bajuszt?

Az Ön személye valamiféle nyugalmat áraszt a képernyőről.

Azt hiszem azért, mert minden nehézség ellenére jó kedéllyel
szemlélem a világot. Mosolyogni legalább olyan egyszerű, mint örökké szomorúnak lenni. Amennyiben udvariasan, kedvesen derűs nyugodtsággal közelítünk az emberekhez, akkor nem lehet nagy baj, elfogadnak. Csak nem szabad becsapni őket! Tehát, ha tudjuk, hogy valamivel gond van az elmondható ugyan rutinból is, de hosszas utánajárást követelő megalapozott ismeretanyag birtokában is. Persze, hogy az utóbbi a nehezebb. Nos, én még sohasem hazudtam tudatosan, s ahogy a jövőmet látom, nem is fogok. Bár ez nagyon sok összeütközéssel jár, megéri, mert a részemre érkező levelek engem igazolnak.
Sokan nem tudják, hogy agrármérnök vagyok, de valahol mélyen érzik, hogy kapisgálom a témát. Nyilván az sem forog közszájon, hogy ikreim vannak (Ádám és Éva), szép és okos feleségem, egyszóval olyan családi hátterem, amelynek hiányában nem lehetnék a Práger György.

Nyilván, mint műsorgazdának, további tervei is vannak.

Beadtam két pályázatot; az egyik a jelenlegi szombati műsor megőrzését szolgálja, a másik viszont egy naponta jelentkező tíz-perces Falu Tv-re vonatkozik. EIképzeléseim szerint ezzel indulna a TV1 napi programja, mégpedig öt óra ötventől hat óráig, ami azt jelentené, hogy amikor véget ér a Falurádió, kezdődne a Falu TV.

Ha Ön lenne a Magyar Televízió elnöke, mit tenne másképpen?

Gyorsabban váltanék, hogy minél kevesebb sértődés legyen, s a pályázatokat sem húznám el ilyen sokáig. A pályára alkalmas tehetséges emberek dolgozzanak, a többiek pedig ne kínlódjanak.

Szorgalmas ember?

Borzasztóan, napi tizennégy-tizenhat órát dolgozom úgy, hogy észre sem veszem, és mindig elcsodálkozom, ha ezért sajnálnak. Általában vissza is kérdezek: Miért, te nem ilyen sokat melózol, hát nem tiszta erőből hajtunk?

Ennyi munka után mi jelent kikapcsolódást, pihenést?

Kaptam a televíziótól egy autót, amelybe hétvégén bepakolom az ikreket, hajnali ötkor elindulunk (ne ijedjen meg, nem kicsik már, sőt), s úgy teszünk, mintha kirándulnánk. Közben az egész csak arra való, hogy a vidéket járva ötleteket, témákat, tapasztalatokat gyűjtsek. Ezenkívül azért töltöm a szombat-vasárnapjaimat az ország különböző tájain, hogy teleszívjam magam azzal a hangulattal, légkörrel, amely kibírhatóvá teszi az ezt követő öt napot, amit a városban kell töltenem. Ha megöregszem, remélem, erre soha nem kerül sor, akkor falun fogok élni. Veszek egy
lovat, kocsit és nyugdíjba küldöm az autót.

Melyik az ön évszaka?

A tavasz, mert akkor történik az alapvető változás, ilyenkor mutatja meg igazán magát a természet, de az ember is.